|
Ingyenes felnőttképzés Dunakeszin |
|
|
|
Felnőttképzési bázist létesítenek Dunakeszin a művelődési
központban az e célra elnyert, mintegy 29 millió forintos uniós
támogatásból - közölte az intézmény projektmenedzsere pénteken. Az
ingyenes akkreditált képzéseken elsősorban hátrányos helyzetű emberek
vehetnek részt.
Az élethosszig tartó tanulásról szóló programhoz kapcsolódó 18
hónapos kurzusok az idei év második felében indulnak - mondta
Latinovics Zoltán projektmenedzser. Egyebek mellett elektronikus
ügyintézői, számítástechnikai és európai uniós foglalkoztatási
ismereteket sajátíthatnak el a felnőtt hallgatók, de a családi napközik
működtetésével összefüggő tanfolyam, illetve kompetencia- és
készségfejlesztő tréning is indul.
Az elnyert 28 millió 915 ezer forintnyi támogatásnak köszönhetően
minden igényt kielégítő, több mint 20 számítógéppel felszerelt
oktatóbázist alakítanak ki a dunakeszi József Attila Művelődési
Központban. Az álláskeresési, pályaorientációs tanácsadást és előzetes
tudásfelmérést is kínáló oktatási központba főként a pályakezdőket, a
gyedről, gyesről, gyetről visszatérőket, az 50 év felettieket, a
gyermeküket egyedül nevelőket, a munkanélkülieket, a szociálisan
hátrányos helyzetűeket és a megváltozott munkaképességűeket várják. Az
akkreditált képzéseken körülbelül száz jelentkezőt tudnak fogadni, a
szolgáltatások azonban szinte korlátlanul igénybe vehetők - közölte
Latinovics Zoltán.
forrás:hvg.hu
|